Technikák
BŐRMŰVES:
A 20. század végén létrejött szakmai megnevezés olyan elsősorban kézműves hagyományok mentén dolgozó egyéni alkotókat jelöl, akik a tervezéstől a kivitelezésig minden munkafolyamatot önállóan, egyedi megfogalmazásban végeznek.
Feladatuknak tekintik az évszázadok alatt felhalmozódott óriási szakmai tudásanyagnak a megőrzését és továbbadását az utánuk jövő nemzedékeknek valamint a hagyományok megismertetését korunk rohanó emberével.
Céljuk nem a tömegtermelés, hanem hogy a megrendelő a személyének szóló, egyedi, míves alkotást kapjon a kezébe.
Ezért nélkülözhetetlen munkájuknál a biztos szabadkézi rajzi tudás, a rendkívül lényeges anyagismeret, a megfelelő szakmai tapasztalat, technikai tudás, ezen kívül elkél még némi néprajzi, művészettörténeti, divattörténeti rálátás, valamint nem árt, ha jó adag szakmai alázattal és önkritikával is rendelkeznek.
A bőrműves jellemzően nem az ipar által gyártott tömegárut koppintja a műhelyében, hanem megpróbál valami egyedit, tényleg különlegeset létrehozni, lehetőleg a régi, igen virtuóz technikák egyikével, ettől is egyedi az egyedi táska. (Pl. patentos, cipzáras záródást a bőrművesek inkább elkerülik, igyekeznek sokkal anyagszerűbb, mívesebb záródással kiváltani.)
A tárgyakon kizárólag a valódi bőranyag használata a megengedett, az is inkább natúr vagy természetes, növényi árnyalatokban. Jellemzőek a virtuóz technikai tudást megkövetelő fonások, bőrfűzések, az aprólékos, sokszor kézi varrás, a visszafogott, nem hivalkodó kellékek használata, a kevesebb zseb, rekesz egy tárgyon belül, az is bőrből és nem más anyagból.
Fontos szempont még a tartósság, a minőség, a hagyományos bőrmegmunkálási módok életben tartása.
Kulcsszó itt: minőség, hagyomány, lélek.
Ezek után mindenki döntse el, hogy érdemes-e lebőrdíszművesezni egy BŐRMŰVESt.
Arról, hogy mit lehet azzal tenni, hogy egyesek táskajavítónak nézik a bőrművest, majd legközelebb írok…