2007 augusztus 20-n, fiatal alkotóként a Magyar Oktatási-és Kulturális Minisztérium állami kitüntetését, a Népművészet Ifjú Mestere díjat vehettem át.
Ez a díj azoknak a fiatal (15-35 éves) alkotó- és előadó művészeknek adományozható állami kitüntetés, akik az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el.
Ezzel a díjjal, ezzel a pályázattal, és az ebbe fektetett hatalmas munkával indult igazából a pályám. Talán már előre vetítette azt a hozzáállást, melyet szerintem ma is képviselek, konkrétan, hogy mindig a nehezebb végén fogom meg a munkát, gondolkodás nélkül belevágok nem éppen törékeny nőkre szabott feladatokba is… Ha akkor tudtam volna, mekkora munkát vállalok ezzel a kollekcióval magamra, lehet, hogy másképp döntök, és ennél egyszerűbb tárgyakat választok pályázatom témájául.
Évente akkor még 15, ma már csak 10 fiatal alkotót illet meg ez a cím, óriási vita, harc folyik a szakmai zsűriben, hogy ki kaphatja meg abban az évben a kitüntetést. Ilyenkor összemérik a kecskedudást a hímzővel, a fafaragót a néptáncossal, egyszóval az almát a körtével. ..
A magam részéről egy olyan különleges, teljesen archaikus, kereskedelmi forgalomban nem beszerezhető bőrfajtát választottam pályázatom témájául, hogy csak az anyagok beszerzése négy hónapba került. Rengeteg idegeskedés, többszörös reklamáció után attól tartottam, hogy magára a tárgyak elkészítésére, a kézi varrás hatalmas munkájára egyszerűen nem marad idő.
Ez a fajta bőrkikészítési eljárás (timsós, fehér cserzés) kihalófélben van, 2007-ben úgy tűnt, végleg eltűnt, gyári körülmények között egyáltalán nem foglalkoznak vele. Meg is mondta nekem akkor egy tímár, hogy ezzel meg mit akarok, hiszen ez „kőkori módszer”!
Néhány tíz évvel ezelőtt minden valamire való pásztorember vagy juhokat tartó gazda maga készítette ki a levágott vagy elpusztult állata bőrét, nagyrészt ezzel az évezredes múltra visszatekintő módszerrel.
2007-re az a néhány kicsi tímárműhely, ami még megmaradt az országban, igen változó kapacitással és meglehetősen változó minőségben dolgozott, mára úgy tűnik, történt némi előre mozdulás e téren is, ami bizakodásra adhat okot…
A kézzel varrott irha melles, a kicsi táska és a cipő és öv kacskaringós rátétjeit kézzel több, mint egy hónapig varrtam. A gömbölyű, zárt orrú női cipő elkészítéséhez mesterem, Molnár Imre útmutatása kellett, ő maga az ötvenes években, ipari tanuló korában még megtanulta, hogyan lehet a nehezen hozzáférhető helyeken tű nélkül (!) kézzel varrni, na, itt gyakorolhattam kedvemre! A talp és a rakott sarok kézi összecsiszolásának kemény, soha véget nem érő fizikai munkája közben elmerenghettem, vajon miért nem voltak anno női cipészek, a nők feladata maximum a felsőrész elkészítése volt, nem véletlenül!
Összességében kemény, de nagy tanulságokkal járó hónapok voltak ezek. Ma is büszkén vállalom, az akkori tudásom legjavát tettem bele, a 30 oldalas dolgozat volt ebben a legkisebb munka. Persze, ma már nagyon sok mindent másképp csinálnék, igen, én is látom a hibákat, bevállalom őket. De ez a bőrös munkákban a legszebb: hogy nem vagyunk tökéletesek, na, a kézi munka már csak ilyen, vagyis tökéletes tárgyat nem tudunk, nem is kell csinálni…
2014-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiírt pályázaton Magyar Kézműves Remek díjat nyertem „Motoros bőrtáska kollekció erdélyi ködmönök ihlette bőrrátét és kézi bőrfűzés díszítéssel” című kollekciómmal.
A paraszti szűcsmesterség évek óta foglalkoztat, főleg a rátétes bőr mellesek motívumainak megjelenési lehetősége izgat a mai tárgykultúrában. Tárgyaim megalkotásához az erdélyi férfi viselet ornamentikájának felépítéséből merítettem ihletet, ezt a fajta díszítési módot próbáltam a nagyon szigorú funkcionális követelmények alá rendelni, melyek a motorra készült utazótáskákat jellemzik.
A tárgyak szerkezeti felépítése folytonosságot mutat mind a középkori utazó ládákkal ugyanúgy, mint a legmodernebb, mai követelményeknek megfelelő, cruiser motorokra készített utazótáskákkal. Díszítéséhez erdélyi férfi ködmönök világát jelenítettem meg a mai funkcióhoz igazítva. Nagy gondot fordítottam a használhatóságra, több éves motorozási és láda méretű bőrtáskák készítésének gyakorlati tapasztalatával a hátam mögött mind a motorra történő felrögzítés, mind a pakolhatóság, kényelmes hozzáférés legoptimálisabb elérésére törekedtem.
A díjazott nyeregtáskákat kézi munkával, a tervezéstől a kivitelezésig, több mint százharminc munkaóra alatt készítettem el, míg a hátsó táska elkészítése kb. száz munkaórát vett igénybe. A táskákat bőr szállal történő kézi fűzéssel erősítettem össze, ez a fajta bőrfűzés az élek leszegésénél díszítésként is megjelenik. Az öltésekhez a szúrások a magyar bőrművészet hagyományaihoz alkalmazkodva, eredeti technikával, egyenként, speciális árral, kézzel készültek, ebbe fűztem be kézzel a bőrszálat. A bőr rátétek kacskaringós indáit kézi erővel, ollóval és éles késsel vágtam ki, majd a felvarrásához a száz évnél is idősebb, lábbal hajtós bőrvarrógéppel lassan végig öltögettem az utolsó kunkorig. Az táskákon a záródást biztosító öntött és utólag galvanizált tömör sárgaréz csatok Kevi Farkas Zsolt ötvösművész egyedi alkotásai.