A BŐRMŰVES NEM BŐRDÍSZMŰVES!
Lehet, hogy nem mindenki számára egyértelmű, de a bőrműves nem bőrdíszműves, ez a néhány betű különbség két igen különböző megközelítést takar.
Ugyanúgy, mint ahogy a pék és a cukrász sem ugyanaz, a fogorvos nem összekeverendő a fogtechnikussal pedig a felhasznált alapanyag esetenként lehet hasonló. Hogy művészeti területről is hozzunk példát, az talán világos, hogy a festőművész és a szobafestő sem ugyanaz.
Bőrös mesterségen belül legalább hat-hét ma is létezik, mást készít a nyerges, a szíjgyártó, a könyvkötő, a cipész, a szűcs, a kesztyűs és hát igen, a bőrműves és a bőrdíszműves sem ugyanaz. Arról már nem is beszélek, hogy egy ilyen kreatív munkánál, mint a bőrrel való foglalkozás, megvannak a szakmán belül a mesterek közti árnyalatok, a kisiparostól az iparművészig…
Ebből következik, hogy ennyire specializálódott szakmáknál nagy valószínűséggel nem érdemes nyerget kérni a szűcstől, sem pedig kesztyűt a cipőjavítótól.
Gondoljunk csak bele, hogy az ember által legrégebben megmunkált anyagok között elsőként jelen lehetett az állatbőr is, hiszen őseinknek a hidegtől megóvó ruházatot, hajlékot, lábbelit biztosan bőrből volt a legegyszerűbb előállítani, a szövés-fonás elterjedése előtt évezredekkel hamarabb már megmunkálták a bőröket.
Az emberiség egyetemes bőrkészítési, megmunkálási tudása olyan hatalmas, hogy azt egy szakma kiemelkedő követője sem birtokolhatja egy személyben. Lehet valaki nagy tehetségű csizmakészítő, de nagy valószínűséggel nem fog tudni ugyanolyan színvonalon nyerget is csinálni, de a vaknyomással, aranyfüsttel dolgozó könyvkötő sem biztos, hogy egyből megbirkózik egy öt ujjas kesztyű szabásmintájával. ( Egyszerűbb példa: a karosszéria lakatos sem szerel be riasztót a kocsiba.)
Szóval, a bőrműves sem bőrdíszműves, ez ok. Nézzük, mi a különbség.
BŐRDÍSZMŰVES: A 19. században több szakma egyesítéséből jött létre ez az új iparág. Keletkezésének fő oka az új tárgyféleségek (pénztárca, irattartó, neszesszer, tolltartó, szemüvegtok stb.) kialakulása volt s nem utolsósorban a női táskák, retikülök divatja.
Ma már ebben a szakmában a jellemző nyersanyag nem a bőr, hanem a műbőr. Ahhoz, hogy az öltözködést kiegészítő tárgyak sűrűn változó divatját kövesse, a bőr túlságosan drága nyersanyag, melyet főleg olyan stílusú tárgyak készítésére használják, melyek funkciójuknál, formájuknál fogva maradandóak.
A bőrdíszműves igen gyakran divattáskákat is készít, jellemzőek a cipzáras, patentos záródások, a textilbélés, az igen nagy számú zseb, rekesz a tárgyon. Díszítésként alkalmazhat pl. monogramos belepréselést, emblémázást, strasszokat, csillogó csatokat, feltűnő kiegészítőket, maga az alap bőranyag is legtöbbször fedőfestett, csillogó vagy fényes, nem természetes kinézetű, estenként műpréssel ellátott, akár hüllőbőrt utánzó.
Vagyis a kulcsszó itt: ipari termelés és divat.
BŐRMŰVES:
A 20. század végén létrejött szakmai megnevezés olyan elsősorban kézműves hagyományok mentén dolgozó egyéni alkotókat jelöl, akik a tervezéstől a kivitelezésig minden munkafolyamatot önállóan, egyedi megfogalmazásban végeznek.
Feladatuknak tekintik az évszázadok alatt felhalmozódott óriási szakmai tudásanyagnak a megőrzését és továbbadását az utánuk jövő nemzedékeknek valamint a hagyományok megismertetését korunk rohanó emberével.
Céljuk nem a tömegtermelés, hanem hogy a megrendelő a személyének szóló, egyedi, míves alkotást kapjon a kezébe.
Ezért nélkülözhetetlen munkájuknál a biztos szabadkézi rajzi tudás, a rendkívül lényeges anyagismeret, a megfelelő szakmai tapasztalat, technikai tudás, ezen kívül elkél még némi néprajzi, művészettörténeti, divattörténeti rálátás, valamint nem árt, ha jó adag szakmai alázattal és önkritikával is rendelkeznek.
A bőrműves jellemzően nem az ipar által gyártott tömegárut koppintja a műhelyében, hanem megpróbál valami egyedit, tényleg különlegeset létrehozni, lehetőleg a régi, igen virtuóz technikák egyikével, ettől is egyedi az egyedi táska. (Pl. patentos, cipzáras záródást a bőrművesek inkább elkerülik, igyekeznek sokkal anyagszerűbb, mívesebb záródással kiváltani.)
A tárgyakon kizárólag a valódi bőranyag használata a megengedett, az is inkább natúr vagy természetes, növényi árnyalatokban. Jellemzőek a virtuóz technikai tudást megkövetelő fonások, bőrfűzések, az aprólékos, sokszor kézi varrás, a visszafogott, nem hivalkodó kellékek használata, a kevesebb zseb, rekesz egy tárgyon belül, az is bőrből és nem más anyagból.
Fontos szempont még a tartósság, a minőség, a hagyományos bőrmegmunkálási módok életben tartása.
Kulcsszó itt: minőség, hagyomány, lélek.
Ezek után mindenki döntse el, hogy érdemes-e lebőrdíszművesezni egy bőrművest.
Arról, hogy mit lehet azzal tenni, hogy egyesek táskajavítónak nézik a bőrművest, majd legközelebb írok…